Finom és nőies vagyok...

Kirakom a tizennyolcas karikát és jön, ami a csövön kifér. A bejegyzés csak erős idegzetűeknek ajánlott!
Bezárt az edzőterem.
Hogy az összes vallás összes istene verné meg azt a rohadékot, akit még a legnagyobb jóindulattal sem neveznék nőnek, de még csak nőstényállatnak sem, amiért volt kedves az összes illetékes és illetéktelen szervnél feljelenteni az edzőterem tulaját. Ahogy ezeket a hivatalokat(apeh, ántsz, fogyasztóvédelem, ésatöbbi) ismerjük, a kákán is csomót keresnek és találnak, ha van, ha nincs. A kedves tulaj több pénzt költött a büntetésekre, mint amennyit a terem hozott, úgyhogy a tegnapi nappal bezárt. Végleg. Pont amikor kezdtem volna odaszokni, kezdtem volna lelkesedni. Ennyit erről. Nem is ez a legnagyobb baj ezzel a...az átokverte elemi csapással, akinek remélem kitörik valamije(lehetőleg a nyaka), vagy lecsukják végre, vagy valami történik, amilyen egy mocsok, mert ő mindenkinek csak ártani tud. Egy merő rosszindulat az egész, nem is ember, a női nem szégyene, aki annakidején képes volt Piri mamám orra előtt lekurvázni engem. Ő, akinek több férje meg hímállata volt, mint bugyija. Mindenkinek azt beszéli, mi vagyunk a rosszak, pedig ő az, aki nem két forinttal adós. Az önsajnáltatás az nagyon megy, meg a színészkedés és természetesen mindenki bedől neki.
Az istenek látják lelkem, soha senkinek nem kívántam semmi rosszat, de egy undormánnyal kevesebb lenne, ha ő nem lenne és nem én vagyok az első és egyetlen, aki ezt gondolja.
Elnézésedet kérem, Kedves Olvasó, de erre szükségem volt.

Edzőterem

Tegnap edzőteremben jártam. Tizensok éve nem volt tesiórám, csak tavaly előtt jártam le viszonylag rendszeresen hétfő reggelenként bizonyos helyre reggeli alakformáló tornára. Ledérke találta ki az egészet, mivel most ugye fogyókúra és nem akarjuk, hogy lógjon a bőr ott, ahol lemegy a háj. Nincs is messze a hely, itt van a sarkon. Van futópad, bringa, egy halom gép, súlyzók, boxzsák(nagy szerelem lesz a miénk, már érzem), minden ami kell.
Szóval tegnap, miután egész éjjel ügyeltem, kilenckor fogtuk magunkat és elcsattogtunk, hogy majd edzünk egy órát. Nem is volt ezzel baj, megbeszéltük az ott lévő hölggyel, hogy mit kéne, hogy kéne, aztán bringára pattantam, mire Ledér hangosan felnyihogott, eszébe jutott az a jelenet a Bridget Jones naplójából, amikor Bridget eldönti, hogy ő most lefogy, elmegy edzőterembe és leszédül a bringáról. Általános derültség, közben töretlen lelkesedéssel téptem a pedálokat tizenöt percig. Váltás, futópad. Hát életemben ilyen jó még nem volt, maradtam volna örömest fél órát is, de hát azt mondták, nem kéne, atom mód izomlázam lesz(így nem lett, még szerda este seggre estem tánc közben, pont a csontra, na az fáj, de izomláz az nincs), tehát öt perc pihi(ha az ember leszáll a futópadról, kicsit szédül ugye) után újabb gépre pattantam, lépcsőzés lett volna, de nagyon előre csúszott a lábam, majdnem bokatörés lett belőle, úgyhogy ezt a kérdést felfüggesztettem. 
Lemásztunk a lépcsőn, jöttek a súlyzók. Kiderült, hogy amit eddig csináltam otthon a kis vicces bugyirózsaszín súlyzóimmal, azt jól csináltam, de azért mutattak újat is. Lelkesedés megvolt, nagyokat röhögtünk egymáson Ledérrel, aztán a lány észbe kapott, hogy ő 11-től dolgozik, én meg ugye semmit sem aludtam az éjjel, szóval szépen hazaszivárogtunk egy óra mozgás után.
Jó volt, máris hiányzik. Ma megyek megint, ha minden igaz :)

Megírjam? Ne írjam?

Mivel egy Bizonyos Illető is olvas(bár, hogy őszinte legyek, ez a legkevésbé sem érdekel) és ő minden bizonnyal alaposan ki fog figurázni(ezen már csak mosolygok), gondolkodtam egy sort, érdemes-e megírnom, ami hétfőn történt velem, de úgy döntöttem, megírom. Legfeljebb lesz egy jó napja. Meg nekem is.
Szóval még múlt héten szólt Ádám, hogy újra kéne venni egy általa szerzett dalnak az összes vokálját, meg mindenét, és beugorhatnék esetleg. Mondtam, hogy oké, a héten úgyis ráérek. Vasárnap a sörfeszten félrészegen(ő volt félrészeg, mielőtt bárki rosszra gondolna) meg is beszéltük, hogy hétfőn 10-re értem jön, fürdünk egyet, napozunk aztán énekelgetünk és jajdejó. Na ez hétfőn reggel úgy nézett ki, hogy felkeltem olyan 8 körül, hogy majd megvarrom a kissé viharvert bikinimet. Ez meg is történt, még az első kávém előtt(ahhoz képest jól sikerült), aztán tettem-vettem, lerohantam a városba légmentesen záródó üvegcsékért, persze nem volt olyan, amilyen Piri mamáéknak kellett, úgyhogy tök feleslegesen csesztem el fél órát. Fél tizenegykor hívtam Ádámot, hogy hol jár, közölte, hogy hosszú volt az Edda koncert(érdekes, én is kint voltam, mégis fel tudtam kelni), de hogy ne aggódjak, délre a ház előtt lesz, legalább nekem is lesz időm ebédelni. Ez nyomós érv volt, tekintve, hogy 23. napja diétázom(90 napos, igen), és éppen fehérjenapom volt és nem mindegy ilyenkor, hogy mivel tömöm magam. Ebéd után elrohantam a holmimért, épp magamra kaptam a hátizsákot, mikor megcsörrent a telefon, tehát bepattantam a jóember mellé, irány a nyírjesi ház. Út közben elregélte, hogy mi is az, amit elvár. Amint kiértünk és kipakolt a kocsiból, körbemutogatta a házat, aztán kitaláltuk, hogy a fenti teraszon napozunk egyet. A történethez hozzátartozik, hogy ebéd után magamba döntöttem egy liter vizet, szóval mire nekivetkőztünk volna a napozásnak, rájöttem, hogy pisilnem kell, szóval lemásztunk és ha már lent voltunk, Ádám összerakta a cuccot az énekléshez. És ha már össze volt rakva a cucc, akkor kezdjünk neki a munkának. Jó, rendben. Napozás, fürdés ugrott. Bikini vissza a hátizsákba.
Mély levegő, első próbálkozás. Szar, töröld, megy ez jobban is. Kis beéneklés, mély levegő, második próbálkozás. Félúton belegabalyodtam a szövegbe, nemjó, töröld. Mély levegő, lányos zavaromban haj hátrasimít. Harmadik próbálkozás. Határeset, tartsuk meg, de azért ugorjunk neki mégegyszer. Negyedik próbálkozás. Javul, javul. Mély levegő, nagy mosoly, ötödik próbálkozás. Jó, marad, mégegyszer! Mély levegő, fejhallgató megigazít. Hatodik próbálkozás. Remek, megy ez! Kis szünet, közben mosolyogva nézem, hogyan lesz a hangból sáv, digitalizált jelek halmaza, majd újból hang, immár a gitárral kiegészülve a hangszóróból. Furcsa érzés volt látni a saját hangomat, majd visszahallani. Furcsa, de cseppet sem idegen, valahogy olyan természetes. Mintha mindig is ezt akartam volna.
Persze ez semmi, ettől most nem lettem rögtön híresség, vagy profi énekes. Ez csak egy apró lépés volt az úton, ami lehet, hogy nem is az én utam, mindenesetre jó érzés volt ezt csinálni. Kanapén ülve, kényelmesen, a fülest a fejemen tartva(nem jöttünk rá, hogy kell állítani a méretén, hogy ne essen le rólam), két próbálkozás közt nagyokat röhögve.
Ádám, köszönöm a lehetőséget! 

Ötszáz

Igen, Kedves Olvasó, elérkeztünk az ötszázadik bejegyzéshez. Szép teljesítmény tőlem, vállon is veregetem magam. Amikor elkezdtem, nem gondoltam volna, hogy valaha eljutok idáig. Volt itt minden, szinglipuffogás, lakásprojekt, szerelem, önmarcangolás, pesti lány hétköznapjai, vidéki élet szépségei, fikázás, receptek, ünnepek. Minden, amit fontosnak tartok. Tulajdonképp bepillantást engedtem az életembe, az érzéseimbe.
Természetesen ezután sem lesz másképp.
Ezt a bejegyzést most olyasvalakinek szánom is, aki sokat jelent nekem, mostanában sokkal többet, mint eddig. Drága (többszörösen) kolleginámnak, Awelának és párjának, Andrejnek szeretnék nagyon-nagyon sok boldogságot kívánni! Ha az eljegyzés ilyen jó volt, bizony kíváncsian várom a lagzit ;) Köszönöm, hogy jelen lehettem!

29. nap

Ma reggel láttam meg, hogy kétoldalt "lyukas" a hasam. Sírva hívtam fel Piri mamát(mert nem vagyok otthon), mondta, hogy ez normális, ő is így szokott elkezdeni fogyni, majd elölről is lemegy a háj. Eddig, kb a tizedik naptól csak az látszott, hogy van derekam, meg a karom és a combom lett valamivel vékonyabb. Meg a fenekem lett kisebb és ami csoda, szép lassan eltűnik a narancsbőr, hála a napi két liter víznek, amit magamba döntök(tényleg segít). Edzőterembe sajnos csak egyszer jutottam el, de súlyzóm van, futni meg majd ha bátrabb leszek(és nem lesz ilyen istentelen meleg), eljárok mondjuk a Margitszigetre, mondjuk ahhoz kéne egy új sportcsuka, de majd beruházok, ez legyen a legkevesebb. Nem ártana egy uszodabérlet sem szeptembertől, bár most nem állunk úgy anyagilag, hogy ezt megtehetném, de a bérlet is csak addig kéne, míg Piri mamánál el nem készülnek a dolgok, akkor hétvégenként hazajárhatnék úszni.
Nagy tervek tehát vannak szép számmal, de talán el kéne mesélnem, miért és hogyan is döntöttem el, hogy belefogok.
A helyzet az, hogy egyre nehezebben tudtam megbarátkozni a ténnyel, hogy kövér vagyok. Egy halom kifogást kerestem és találtam, hogy miért is nézek ki úgy, ahogy. Mindenkinek azt mondogattam, hogy én elégedett vagyok magammal, holott korántsem volt ez így. Az első lökést istenigazából Sherif adta(és még jó, hogy nem olvassa a blogomat, bár...), amikor először levágta a hajamat, akkor beszélgettünk arról, elégedett vagyok-e azzal, ami most vagyok és hát kihez legyen őszinte az ember lánya, ha nem egy fodrászistenhez meg az anyjához(mert csak Piri mama tudta, hogy baj van). Szóval elmondtam neki, hogy mi tetszik és mi nem, mindezt Lolitám jelenlétében, aki bár nem tudta, de sejtette, hogy nem vagyok egészen őszinte, mikor azt mondom, minden oké.
A második lökést Icus, Lolita anyukája adta, aki tizenvalahány kilót adott le és lányos alakja lett. A harmadik lökést Piri mama meg Ledérke adta, ők elkezdték és már az elején szaladtak le róluk a kilók. Itt már elgondolkodtam azon, hogy tényleg kéne. A következő, negyedik lökést két ember adta, Siklai művészúr(huszonvalahány kilót fogyott 90 nap alatt)és Nacsi(megint formában van, én mondom, istenien néz ki). Az ötödik, végső lökést Márti néninek köszönhetem, aki elcsodálkozott rajtam. Mert ugye ha állok, nem látszik annyira a hasam, de ha leülök, bizony csinos kis hurkám lesz és épp egy szűkebb pizsamaalsó volt rajtam egyik reggel és akkor meglátta a hurkámat és közölte, hogy "Angyalom, sürgősen kezdd el a diétát, mert ezt így nem lehet..." Ez annyira szíven ütött, hogy rögvest el is kezdtem. Nagy segítség volt, hogy a C menünk most a 90 napos fogyókúra szerint készül, tehát úgy időzítettem, hogy aznap legyen fehérjenap, amikor a menüben is. Ez épp egy keddi nap volt, június 30. Reggel felkeltem, pisilés után ráálltam a mérlegre és bár rossz a kijelzője, nagy nehezen ki tudtam venni, hogy 71,4 kilót mutat. A télen jóval több voltam, alulról súroltam a 80-at, de ez akkor is szíven ütött, majdnem sírva fakadtam. Felöltöztem, átmentem a kávémért, amibe a szokásos három bogyó helyett csak egyet kértem. Tejet sem nagyon mertem, de Nacsi mondta, hogy fehérjenapon szabad, úgyhogy a szokásos kávémat kaptam, kevesebb édesítővel. A gyümölcs kimaradt, mivel későn keltem. Délben ebéd, csirkemell salátával, natúr joghurttal. Isteni volt, én szeretem a salátát. Délután gyümölcs, egy paradicsom csak úgy magában. Este túró, tejföllel, megsózva, kenyér nélkül, ki is kaptam, hogy megettem az összes túrót, de mondtam, hogy az annyira kevés volt, hogy szégyellhették volna a pofájukat, ha azt vendégnek adják ki. Meg egyébként is én ott otthon vagyok, minden Piri mamáé, tehát az enyém is(egy ideje folyton ezt mondogatom és már vagyok annyira bátor, hogy abban a nagy konyhában néha főzzek magamnak).
Másnap keményítőnap, a gyümölcs megint kimaradt, szóval mire eljutottunk addig, hogy együnk, már sírtam, annyira éhes voltam. Elmondhatom, hogy az eddigi legkeményebb napom a második volt, a keményítőnap. Paprikás krumpli lett volna az ebéd, de az istennek nem bírt elkészülni, én már ott tartottam, hogy magasról teszek rá, eszem, ami készen van. Kaptam tehát főtt krumplit némi kacsazsírral. Jól bekajáltam belőle. Este azért ettem a paprikás krumpliból is, ahhoz képest, hogy nem volt benne virsli, finom volt.
Szénhidrátnap. Ó istenek, lehet csokit enni! Vettem is magamnak egy tábla Wawelt, 70%-os kakaótartalommal, a nap folyamán szépen eleszegettem. Ha jól rémlik, lasagne volt a menü, persze telinyomták gombával, amit én utálok, meg az egyébként is fehérjenapon kéne enni, de ezt a szakácsok képtelenek felfogni. Szóval tovább tartott kimazsolázni a gombát a kajából, mint megenni. Pár óra múltán megint éhes voltam, erre anyu közölte, hogy főzessek ki magamnak spagettit, egyek ketchupos tésztát, mondom oké, majd jól megszórom oreganóval meg bazsalikommal. Turkálok a nagyhűtőben a ketchupos vödör után, egyszercsak belebotlok az olaszos alapkrémbe. Hopp! Olasz tésztaszósz hús nélkül! Zseniális! Felkockáztam egy kis fej hagymát, rádobtam némi olivaolajra, de nem pirítottam meg nagyon, szeretem, ha még félig nyers. Rádobtam egy evőkanál olasz krémet, két evőkanál ketchupot, összekevertem. Oreganó, bazsalikom, pici bors. Só nem kellett, az olasz krém elég sós. Rottyant kettőt, aztán rádobtam az épp elkészült tésztára, jól összekevertem, aztán megettem, azóta majd' minden szénhidrátnapon csinálok magamnak, mert nagyon megszerettem.
Első gyümölcsnap. Medve anyám! A szénhidrátnap délelőttjén már felvilágosítottak, hogy a gyümölcs minden nap kell az agynak, esetemben az agyhelynek, de a gyümölcsnap maga a pokol. Egész nap rágtam valamit, ha mást nem, paradicsomot(rendszertanilag gyümölcs, Kedves Olvasó, más kérdés, hogy a köztudatban zöldségként él). Délután Kedvencnagynénihez vezetett az utam, tehát ott folytattam a szenvedést, de hála némi banánnak, sikerült túlélnem ezt a napot is.
Azóta csak egyszer, egy szénhidrátnapon szegtem meg, Awelám eljegyzésén, szenvedtem is, mint a kutya, de másnap végigcsináltam a gyümölcsnapot, aztán jött a következő fehérjenap és mintha mi sem történt volna, faragtam tovább a centiket, mert mérlegre azóta nem álltam, majd a végén. Nem akarom magam azzal stresszelni, hogy nem megy olyan gyorsan, mint szeretném. Lemegy, amennyi lemegy, ha öt kiló, akkor öt kiló, ha tizenöt, akkor tizenöt. Én mindenképp boldogabb leszek. Már most boldog vagyok és egyre jobban kezdem megtalálni önmagam.
Mert nem elsősorban a fogyás a cél, hanem a tűréshatárom feszegetése és hogy végre megbékéljek a porhüvellyel, amit az Istenektől kaptam. Hogy végre az legyek, aki lenni akarok.

Norewahaj vol. 2.

Sherif egy isten, ezt már elmondtam párszor. Megint zseniálisat alkotott. Kacér, szélfútta, jóval rövidebb, mint az előző, de továbbra is nagyon-nagyon Norewás. I love my hair :)

Buli, meglepetéssel

Péntekre szerveztem egy kis összejövetelt. Csak a kiscsalád, meg akik még fontosak. Egy-két kivétellel mindenki jelen volt, aki nekem fontos(az otthoniak közül ofkorsz, pesti és egyéb nemotthoni barátok ne vegyék magukra), meg valaki, akiről még nem beszélhetek, majd egyszer egy másik bejegyzésben(nem, Kedves Olvasó, továbbra sem vagyok terhes, gyereket diploma utánra tervezek, bár ahhoz egy fiú is kéne). Szóval evés-ivás-sütizés, birkasült és birkapörkölt, olaszos tészta, kétféle krumpli és barnamártás a birkához, Rákóczi túrós(Ledérke sütötte), barackos joghurttorta, keksztekercs(sütisütős Édesmostohám alkotásai), karamellás krémlikőr, citromos sör, vodka, házipálinka, konyaknak hitt tizenéves görög bor. Jó volt a hangulat, de szép lassan mindenki elpárolgott, Lolitát, Editet, Laciaput és Ledérkét kivéve. Még a vacsora vége felé futott be öt bringás, kiderült, hogy nem beszélik a magyar világnyelvet, viszont tudnak angolul, úgyhogy fel kellett állnom az asztaltól és tolmácsolnom kellett. Szobát kértek és kaptak, a bringákat elrendeztük, ők meg látták, hogy nagy dínom-dánom van, kérdezték mi ez, mondom szülinapot ünneplünk(nem kötöttem az orrukra, hogy az enyémet). Felmentek zuhanyozni, meg átöltözni, mi meg addig szétoszlottunk, csak a már említettek maradtak. Szóval lejöttek a fiúk vacsorázni, persze megint én fordítottam. Kérték, üljek oda az asztalukhoz, meg is tettem. Beszélgettünk, kérdezgettek, közben derült ki, hogy igen, én voltam az ünnepelt. Kedvesek voltak, semmi bunkóskodás, tolakodás(ilyet tudnak a magyar fiúk is?), megtanították, hogy mondják norvégul, hogy egészségedre(koccintáskor), én meg magyarul tanítottam meg ugyanezt(isten-isten, egészségedre).
A vacsora befejeztével(még a desszert előtt) kértek egy üveg pezsgőt, persze nem volt, elküldtük Ledéréket, s míg hozták, a fiúk ettek Piri mamám messze földön híres palacsintájából(erről is van egy sztorim, majd elmesélem). Végül megérkezett a pezsgő az öt pohárral, mondták, hogy ez kevés lesz, hát hoztak még, ők meg szétosztogatták nekünk és pohárköszöntőt mondtak rám, de nem akárhogy. Énekelve. Csak ámultam és bámultam, nem hittem el, hogy ez velem történik. Kiderült, hogy egyetemista korukban egy kórusban énekeltek, onnan ismerik egymást. Kaptam ajándékot is, természetesen dalban. Nem volt megállás, egész este ment az éneklés, én is énekeltem nekik, magyarul, mert megtetszett nekik a nyelv, mondták, hogy annakidején Bartókot is énekeltek.
Úgy számoltam, hogy legkésőbb tizenegykor hazamegyek, hát fél három lett belőle, fél hatkor meg kelnem kellett, hat negyvenkor indult a vonat(Kedvencnagynénivel meg Irénkével karöltve mentünk) vissza a Városba.
Énekeltünk Beatles-t, Eagles-t, Abbát, mindent, ami jött. Az egyik srácról kiderült, hogy musicalszínész, a Mamma mia norvég változatában játszik.
Aztán lassan ők is elfáradtak, engem vagy háromszor hazaküldtek azzal, hogy nem fogok bírni felkelni(pedig de, az egyiküknek mondtam, hogy le sem fekszem). Fél három előtt döntöttünk úgy, hogy hazamegyünk, puszi-puszi, nájsztumítjú, tenkszfordöbjutifulívning, hepibördszdéj, tékkerofjorszelf, ájvill, ájlávjú, gudnájt.
Külön köszönet(és természetesen minden elismerés) Siklai művészúrnak, aki egész este a zenéért és a jó hangulatért felelt, valamint Piri mamámnak, aki istenieket főzött és hihetetlenül türelmes volt.
Az ilyen estékért, az ilyen vendégekért érdemes élni.

Épül, szépül...

Mármint a Piri mama háza. Ami tulajdonképp nem is ház, hanem egy háromcsillagos wellness-hotel(vagy ahogy az okos, írni nem tudó tervező írta, welnesz, az ő elírásait a bejegyzés többi részében pirossal jelölöm és zárójelbe rakom), ahol lesz úszómedence, jacuzzi (jakuzzi), pizzéria (pizéria), az alagsorban(direkt nem becézem pincének) billiárd-szalon, kártyaszoba, bowlingpálya, bár(igen, zongorával, pulttal, jóképű mixersráccal), fodrászat, kozmetika, masszázs, egy 200 főt befogadó étterem és még RENGETEG csodás dolog. Az emeleten kaptak helyet a szobák, valamint Piri mama és Ledérke lakása is, én már voltam odafenn és bár még csak a falak állnak, már szeretem, mert gyönyörű a kilátás, az egész várost látni, legalábbis a szebbik felét. Átadás december közepén lesz, szóval ha kikapcsolódásra vágysz, Kedves Olvasó, csak szólj.

Norewanap

Huszonegy. Mostmár tehát az USA-ban is piálhatok és bagózhatok, legálisan. Nem mintha szeretnék oda eljutni.
Nincs túl sok mondanivalóm, jó kis nap ez, vettem magamnak tűzpiros karomlakkot, meg Ledérke meglepett egy felsővel. Tibi bácsiéktól virágot kaptam, Mollytól és Nessytől egy-egy puszit, Ari meg szokásához híven imádnivaló volt. Idén Piri mama volt az első, aki felköszöntött és én idén is, mint mindig, megköszöntem, hogy összehoztak Mindannyiunk Édesapjával karöltve. Nem sikerültem olyan rosszul ;)