Szar ügy

Nemrég olvastam valahol, hogy Budapesten napi 40 tonna kutyagumi gyűlik össze. Ebben, Kedves Olvasó, valószínűleg élen jár a VIII. kerület. Én, mint itt élő ember, vagyis kutyatulajdonos, ezt tapasztalom. Ha lemegyek Arival, sokszor legszívesebben mindketten visszafordulnánk, hiszen lépten-nyomon más kutyák "csomagjaiba" botlunk. Én undorodom tőlük, a kutyámnak meg talpalatnyi helye sincs, ahová ő lepottyanthatná a saját szemetét, amit én, mint felelősségteljes gazdi, összeszedek egy sima, egyszerű, teljesen hétköznapi nejlonzacskó segítségével. 
Persze általában csak egy zacskó van nálam. Így volt ez ma délelőtt is, amikor lementünk egy gyors csurgatásra. Elcsattogtunk a sarokig, onnan tovább, szépkisasszony pisilt, aztán pottyantott. Zacsi előránt, cucc felszed, kukába dob. Megyünk visszafelé, megint potyogtat, mondom remek, jöhetek le mégegyszer, hogy összeszedjem. Alighogy kimérgelődöm magam, egy nő rámförmed, hogy ugye nem akarom otthagyni? Mondom nem, épp most morogtam egy sort, hogy miért nem hoztam több zacskót, ugyanis egyet épp az imént használtunk el, de ne aggódjon, felviszem a kutyát, aztán visszajövök és összeszedem. Na, jött a negyedórás litánia arról, hogy mások milyen felelőtlenek, mennyire nem törődnek a kutyájuk szemetével. A szentbeszédet végighallgatta egy arra járó hajléktalan (az a mindenes típus, aki bevásárlókosárral, vagy legalábbis óriási, teletömött cekkerrel mászkál). Előszedett egy üres zacskót és a kezembe nyomta, én meg nem győztem megköszönni. Felkapkodtam a motyót, mindenki örült, de én elgondolkodtam.
Nekem természetes, hogy ha lemegyünk, összeszedem a kutyagumit. Sok kutyatulajdonosnak szintén. Emlékszem, ahogy M-mel ücsörögtünk a Kobuci kertben, beletúrt a zsebébe és a kezébe akadt valami. "Jé, kakizacsi! Mindig találok egyet valahol." Ami azt illeti, én legutóbb a táskámban találtam nem egyet, de mindjárt hármat, ugyanis amit nem használok el, azt oda spájzolom.
Ha mégis ennyire természetes sokmindenkinek, hogy felszedi, miért hever a járdán, az út közepén, a fűben, az árokban, a lépcsőkön? Ennyi kóbor kutya NINCS a városban (ami azt illeti, én nyolc év alatt, mióta itt élek, még egyet sem láttam), engem senki ne szédítsen azzal, hogy ők csinálják az utcán a mocskot. Nem beszélve a parkokban kijelölt kutyafuttatókról. Senki sem megy be és nem szedi össze. A Kéthly Anna téren (bár az már egy másik kerület, de egy időben elég sűrűn jártam arrafelé) nem lehet megmaradni, mert BŰZLIK az egyébként rém igényes, kavicsokkal felszórt, szépen körbekerített rész, amit a négylábúaknak jelöltek ki. A Kálvária téren hasonló a helyzet, és igen erős a gyanúm, hogy másutt is. 
Ilyenkor persze kit vesznek elő? Azt, akit éppen látnak, és urambocsá' , sz*rik a kutyája. Ha felszedi, ha nem, kap. Minimum leordítást.
Komolyan mondom, nem kerül semmibe. Nem kell csillivilli, színes-szagos, méregdrága kakizacsi, amit külön erre a célra árulnak. Bőven megteszi az olcsó kis tekercs a százforintos boltok valamelyikéből, vagy az a zacskó, amiben a zsömlét, vagy a zöldséget hozzuk haza a boltból. Nem nagy ügy, az ember felhúzza a nejlont a kezére, összeszedi a kis kupacot, aztán kifordítja a zacsit, csomót köt rá és bedobja az első, útjába kerülő kukába. Na igen, a kuka már egy másik történet, külön postot lehetne írni arról is.
A lényeg, hogy arra kérem a tisztelt kutyatulajdonos Olvasóimat, legyenek szívesek, kövessék a jó példát, szedjék fel a kutyapiszkot! Akik eddig is felszedték, tegyék ezután is, járjanak elől azzal a bizonyos jó példával!
Talán egy pöttyet tisztább lesz így a Város.