Mindeközben állásinterjúkra járkáltam, sikerrel persze sehol sem jártam, mert NI nélkül nemnagyon akaródzott alkalmazni senkinek. Ehhez jött még, hogy beregisztráltam egy tanárokkal és oktatással foglalkozó munkaközvetítő ügynökséghez (érdekes egyébként, hogy itt egy cég nem saját maga hirdet, hanem ilyen közvetítőkön keresztül, ez kb olyan, minthogy te, Kedves Olvasó, bemész a helyileg illetékes munkaügyi központba, megmondod, hogy neked erre és erre kell ilyen és ilyen ember és a munkaügyi központ meghirdeti az állást a netes álláskereső portálokon, majd behívja az embereket interjúra, végül azokat, akiket ő megfelelőnek ítélt, beküldi hozzád próbanapra). Bementem interjúra, elkérték az összes papíromat, persze NI nem volt még mindig, csak referenciaszám. Kiderült, hogy kell erkölcsi bizonyítvány, angol is, magyar is, anélkül nem lehet itt gyerekekkel dolgozni, mondom oké, a magyart Piri mamáék elintézik, fordítást is kérnek, az angolt meg akkor az ügynökség, 52 font lesz, de ne aggódjak, ha most nem tudom kifizetni, majd levonják a fizuból, hát mondom, bocs, de most nekem erre nincs pénzem, épp azért kell a meló, mert éhkopp van. Aha, akkor majd átküldi a linket e-mailben még aznap, mert ez online megy. Nagy boldogan megyek haza, e-mail sehol. Eltelt egy nap, kettő, három, hát (
Közben azért nem csak a körmömet reszelgettem, küldtem be máshová is önéletrajzot, fel is hívtak egy másik ügynökségtől, elmentem hozzájuk is interjúra, beregisztráltam, mondtam, hogy a magyar erkölcsim folyamatban, az itteni szintén, mondták, oké, rákérdeztem, hogy ha esetleg átvertek a másik helyen, akkor mennyibe kerülne náluk, ugyanúgy 52 font, remek, akkor még várok kicsit, hátha. Persze itt is sikerült egy töketlenkedő ügyintézőt kifognom, egészen konkrétan július közepe óta mostanáig képtelen volt felhívni a korábbi munkaadóimat, nekem hisztizik, hogy miért nincs referenciám, mondom neki, én megadtam minden adatot, e-mail címet, telefonszámot, mindkét korábbi főnököm beszél angolul, hívja fel őket. Másodszor is elkérte az adatokat, meg is adtam becsülettel.
Augusztus 30-án megérkezett a levelem az NI numberrel. Hétfőn mentem bankszámlát nyitni, azaz csak megpróbáltam, de ott, ahol akartam, nem sikerült, csütörtökre kaptam időpontot egy másik bankhoz, aznap lett számlám, pár napra rá, ahogy megjött a bankkártyám, hívtam az ügyintézőmet az ügynökségnél, hogy akkor MOST álljunk neki CRB-t kérni, küldte is a linket (tök más rendszerbe kellett belépni, mint az előzőnél), adatlap kitölt, oké, akkor most fizetnék. Ki is fizettem, négy héten belül meg is kapom, addig meg érvényes a magyar erkölcsim, amit időközben szerencsésen megkaptam fordítással, pecséttel. A CRB-t az online rendszerben végig nyomon tudtam követni a kapott referenciaszám alapján, 16-án reggel néztem meg utoljára, akkor azt írta, 15-én postázták. Tegnapelőtt reggel megkaptam. Tehát ELVILEG már semmi akadálya annak, hogy dolgozzak. Gyakorlatilag hiába hívom minden reggel az ügynökséget, nincs munka, egyébként is a referenciáim miatt hisztiznek még mindig. Most már ott tartok, hogy nem érdekel, szögre akasztom a diplomámat, vagy hazaküldöm Piri mamának, tojok a tanításra, elmegyek takarítani, vagy bolti eladónak, mittudomén. Az álmaimat meg önmagamat meg majd egy másik életben valósítom meg. De azért az ügynökség ingyenes továbbképzéseire eljárok. Legyen valami hasznom is belőlük.
Csak az a baj, hogy hiába küldöm be az önéletrajzomat napi szinten tíz-tizenöt helyre, interjúra nem hívnak be. Eleinte heti két-három állásinterjúm biztosan volt, most egészen konkrétan semmi. Pedig semmit nem csinálok máshogy.
Nem értem. Szó se róla, szeretem ezt az országot, csak ezt a majd-majd hozzáállást nem igazán szeretem. Minden négy-hat hét, mindenre várni kell, mindenért asztalt kell verni, mert elkeverik a dolgaidat, elfelejtik megcsinálni, aztán meg veled cirkuszolnak, vagy azért, hogy miért nem szóltál, vagy azért, hogy miért cseszteted őket naponta. Én most leginkább az utóbbit csinálom.
Hazamenni nem tudok. Nincs hová. Nincs választásom.