Azért Budát is szeretem...

Ott van példának okáért a Vár azokkal a csodás épületekkel. Minden ház, minden kis szeglet műemlék, s mint ilyen, mesél. Imádok itt sétálgatni, főleg most, hogy ötezerrel tombol a tavasz, sőt, már majdnem nyár. Alig várom, hogy kicsit több időm legyen(értsd: vége legyen a félévnek ÉS a vizsgaidőszaknak), hogy büntetlenül, zavartalanul lófrálhassak, hogy beülhessek egy bizonyos cukrászdába sütizni, hogy fotózgathassak. Nem csak a várat szeretem, annak az oldalnak valahogy egészen más a hangulata, mintha nem is ugyanaz a város lenne(mert persze nem is ugyanaz, ha azt nézzük, hogy a tizenkilencedik században, tehát ANNYIRA nem rég egyesítették Pestet, Budát és Óbudát). Szeretem, bár meglehetősen keveset járok át, mert mégiscsak Pestilány volnék, vagy mifene. Nemsoká hivatalosan is az leszek, végre teljesül a vágyam: bejelentett, állandó, budapesti lakcímem lesz(ideiglenes volt, de az sem érvényes már). Csak legyen egy kis időm.

Élek még...

...csak épp csend van körülöttem. Piri mamámnál vagyok, Arizok egész nap, no net, no telefon, no blog és jó érzés :)

Homeless family

Mert nincs már házunk, ma az utolsó fala is ledőlt. Van por, piszok, a diófa is az utolsókat rúgja, ágai már nincsenek, holnap kivágják. Az orgonát már elpusztították, a medence helye felásva, új alapok, új élet, új ház tizensok év után.
Piri mama meg Ledérrel, Babóval és Arival a szomszédokhoz költözött, Arinak van társasága(Molly, a vizsla és Nessy, a westie), legalább tanul egy kis jómodort. Tíz hónapig lesznek ott, én pedig meglehetősen keveset leszek velük, bár tervezem, hogy a jövő héten is hazajövök, mert Szandrának születésnapja van, úgyhogy megint üvegből fogjuk inni a pezsgőt. Vagy bögréből. :)
Nem tudok kibékülni ezzel az egésszel. Nem szeretem a változást, nem szeretem a tényt, hogy a ház, ahová mindig hazamehettem, ahol mindig vártak, nincs többé. Megszűnt létezni.
Már semmi sem lesz ugyanaz.

Szerettem ott lakni, szerettem, hogy nyáron, nagy melegben is hűvösek voltak a szobák. Rajongtam a hajópadlóért, amit anyu a beköltözés előtt csiszoltatott fel, pedig akkor még nem is volt miénk a ház. Tavaly előtt, tíz év után vettük meg és olyan öröknek tűnt, azt hittem, évtizedek múlva is állni fog és majd elmesélhetem a gyerekeimnek, hogy "anyátok itt volt gyerek, itt és itt aludt, itt és itt csinálta ezt és ezt". Már csak fotók maradtak.
Emlékszem, mikor kiderültek a felvételi eredmények, egész nap a kertben ültünk, csipkedtük a még éretlen szőlőt. Abban az évben rengeteg szőlőnk volt, se azelőtt, se azután nem volt ennyi. Többet nem is lesz.
Egyszer már augusztusban vörösbe hajlottak a vadszőlő levelei. Lefotóztam őket, mert gyönyörűek voltak. A kép az új otthonomat díszíti, a vadszőlő nem élte túl a bontást. Csak a borostyánt tudtam megmenteni.
A ballagási csokrom is odalett, meg akartam tartani, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Majd egyszer, sok év múlva az esküvői csokromat akarom ugyanúgy megszárítani, megőrizni.
Rengeteg emlék fűzött a házhoz, de már sírnom sem szabad, csak a blogomnak kesergek...

Norewahaj

Először is le kell szögeznem, hogy Sherif, a fodrász egy zseni és még sokkal több. Egy isten. Eddig is egészen sajátosan viszonyultam a hajamhoz, de most egyszerűen IMÁDOM. Nőcis lett, kicsit kacér, kicsit szélfútta és nagyon-nagyon Norewás- Képet majd mellékelek, ha a saját gépemnél leszek, mert jelen pillanatban Lolitánál lopom a netet, unplugged ofkorsz, mert máshogy már nem is, itt magentás sétálósnet van, a laptop meg le fog merülni mindjárt, de ez nem akadályoz meg az írásban és itt ragadom meg az alkalmat, hogy Carolkámmal közöljem, a jó példa ragadós :)
I'm in love with my hair. Menthetetlenül, visszavonhatatlanul. Sherif, köszönöm!

Norewa unplugged

Merthogy van már wifi is, kábé tíz perce szereltem össze a Piri mamáéktól elhozott routert. Tehát mostmár blogolhatok ágyból, kádból, wc-ről, főzés közben, evés közben, a lakás bármely pontjáról, bármikor.
Mást is elhoztam Lelkemjóanyámtól, pontosabban loptam. A Ház egyik oszlopán fut némi borostyán, ami az építkezés-bontás-tatarozás közben valószínűleg el fog pusztulni(ha mégsem, akkor minimum túlélőbajnok, vagy engem átvertek az elmúlt tizenöt évben és mű), én meg gondoltam, megmentem, szóval levágtam két hajtást és az egyik úgy tűnik, gyökeret ereszt nemsoká, tehát lesz mit kiültetni, lesz mit adnom ajándékba Anyukámnak, ha elkészül a ház.
Egyébként jól vagyok, tavaszi szünet van, megyek könyvtárazni, aztán háromra Lolita fodrászistene vár és vagy új nőt farag belőlem, vagy az elkövetkezendő három(vagy több, tejóég, mire vállalkozom!) hónapra elrontja az életem és arra kárhoztat, hogy sapkát hordjak negyven fokban is. Bár ha Lolita hajából indulok ki, nem lesz nagy baj, de azt nem szabad látnom, mennyit vág, mert lehet, hogy sírva fakadok. Szeretem a hajam minden milliméterét, na!
De vissza a vezetéknélküliséghez: hétfőn kaptok egy bejegyzést az ágyból ;)

Sebtépkedésben világéletemben jó voltam.
Megintcsak azt tudom mondani: gratulálok magamnak. Kell nekem végigbogarászni a feedreadert, visszanézni évezredes bejegyzéseket mások blogján. Marha nagy szükségem volt erre, igazán. Semmi vész, majd kialszom, csak kesergek itt összevissza.

Ego

Kellett a tegnap délután a szegény, megtépázott egomnak(múlt kedden elég csúnyán kiosztott egy tanár, még sosem zárkóztam be egyetemi mosdóba bőgni).Történt ugyanis, hogy álltam a buszon(téptünk ezerrel a Baross utcán) a sofőr kis fülkéje mellett és amikor belepillantottam a tükörbe(minden tükröződő felületen magamat lesem, rossz szokás), közölte, hogy szép vagyok. Én meg néztem, mint hülyegyerek a moziban, mondom mivan?! Hát hogy ilyen arccal ne mászkálgassak Budapest utcáin, mert simán okozhatok balesetet, annyira szép vagyok.
Nabazz...Akkor most ne sétálgassak az utcán, mert elterelem az autósok figyelmét, vagy mivan? :D