2013. június 24., hétfő

A mozgásról

Még a télen írtam a pluszkilókról, amik sajnos, ahelyett, hogy eltűntek volna, csak szaporodtak, hála a vizsgaidőszakoknak és a stresszoldó zabálásoknak. Bár még minden ruhámba beleférek (kivéve a hatvanhárom kilós bombaformámhoz vett farmert és egy sortot, valamint egy melltartót, de ezeken kívül kb egy nagyobbacska szekrényre elegendő hordható ruhám van), szűk két hónap múlva lesz az én drága kolleginám esküvője, ahol illene jól kinéznem.
Alapesetben nem mozgok keveset, naponta (legalább) kétszer viszem le Kutyit, minimum fél, de inkább háromnegyed órás sétákra (a vizsgák miatt az utóbbi hetekben sajnos csak félórázunk), de nagyon úgy tűnik, hogy ez mégsem elég.
Három hete kezdtem el súlyzózni, hogy a karom ha nem is izmos, de szép formás legyen, mivel terveim szerint a kedvenc ujjatlan DKNY koktélruhámat veszem fel (és tudom, hogy a fekete tiltott szín az esküvőkön, de egyrészt tojok az ilyen előírásokra, másrészt a menyasszonyt ismerve simán mehetek feketében, harmadrészt TÉNYLEG ez a legcsinosabb ruhám, ráadásul színes kiegészítőkkel fogom viselni). Igen ám, de az álomruci lapos hassal az igazi, úgyhogy ma, az utolsó vizsgám előtt két egész nappal elkezdtem a flat belly programot, egyelőre csak két percet csináltam az öt perces napi gyakorlatsorból, de az a tervem, hogy két fejezet között csinálok egy-egy percnyi tornát, plusz egy-egy gyakorlatsort a súlyzókkal. Meglátom, mennyire fog működni a történet, főleg, ha jövő hétfőtől még a futást is elkezdjük Kutyival (illetve visszaállunk a hosszabb sétákra). Ezen kívül mindenképp visszaveszek a zabálásból is, odafigyelek, hogy mikor és mennyit eszem. Míg én formálom magam (nem fogyózok, már a szótól is hideglelést kapok), Kutyinak kicsit több tápot adok, mert ma megjegyezte az állatorvosnál a lány (egyetemi hallgató? asszisztens?), hogy elég sovány a kis drágám, a dokinéni persze megnyugtatott, hogy valószínűleg ilyen alkat, de szerintem nem fog belehalni, ha felszed néhány dekát. Persze csak ésszel, hogy mindketten szebbek és egészségesebbek legyünk.
Csak összejön...

2013. június 7., péntek

Egy hónap...

...múlva huszonöt leszek. Vén vagyok. Tök gáz.